Nem is olyan régen különcöknek tekintették azokat, akik önként pályát változtattak.
Akkoriban az alkalmazkodási készség hiányával, szakmai hibákkal, hiányosságokkal vagy személyiségzavarral magyarázták a jelenséget. Sajnos ma is vannak, akik így gondolkodnak.
Szüleink egy szakmát választottak, majd szinte életük végéig azt a munkát végezték, nagyon sokan ugyanazon a munkahelyen. Mivel ők biztonságban érezték magukat, ezért csóválják a fejüket, ha meghallják, hogy gyermekük váltani szeretne. Hozzájuk csatlakoznak a rokonok és azok az emberek, akik rettegnek mindenféle változástól.
A fejlődéspszichológia szerint a felnőttkor bizonyos fázisában előreláthatóan bekövetkezik az a kor, amikor valaki a saját ura szeretne lenni. Ezt Boom periódusnak nevezik. (A rövidítés a Becaming One’s Own Man kifejezésből ered).
Tapasztalatom szerint ez a 30-40 év közötti időszakra esik, de mivel ez a párkapcsolatok megerősödésének, a gyerekvállalásnak, a „fészekrakásnak” az ideje is, csak jóval később, 45-49 éves korában érzi úgy az egyén, hogy egy változás szükséges.
De vajon mi a különbség azok között, akik pályát változtatnak, jönnek-mennek, és azok között, akik maradnak? Normális, aki pályájának elején, közepén vagy akár a végén is újra kezd, ha kell?
Egy vizsgálatban két csoportot hasonlítottak össze. Az egyikbe azok kerültek, akik benne voltak a pályaváltás folyamatában, a másikba pedig azok, akik ugyan szerettek volna pályát váltani, de továbbra is maradtak a régi szakmájuknál.
A kutatók azt állapították meg, hogy a pályaváltást egy intenzív önvizsgálati szakasz előzte meg, amikor a személy kételkedni kezdett önmagában, értelmetlennek érezte, amit csinál, hiányérzetet és elkeseredést élt meg. Veszélyeztetve érezte a többé-kevésbé pozitív képet magáról, ez vezetett oda, hogy meghozza a döntést: váltani fog.
A két csoport csak egy jelentős változó mentén különbözött egymástól, mégpedig abban, hogy a pályaváltók hajlandók és képesek voltak komoly kockázatot vállalni.
Vagyis a pályaváltás normális jelenség, még akkor is, ha sokunknak nem tetszik. Néha furcsának tűnik, ha valaki 90 fokos fordulattal folytatja az életét, de ettől még nem kell arra gyanakodni, hogy baj van a lelki egészségével!
Tanácsom, ha nem vagy elégedett az életeddel, akkor nem kell szenvedned! Válts perspektívát, válts, hogy valóra váltsd!