Az előző blogot azzal fejeztem be, hogy pályamódosításnál a lehetőségek sokfélesége már teherként nehezedhet ránk. Annyira félünk attól, hogy rossz döntést hozunk és megbánjuk, ezért inkább egyáltalán nem döntünk, és maradunk a jelenlegi korántsem kielégítő munkáknál.
Mi tehát a teendő?
Az első az, hogy meg kell próbálnunk csökkenteni a lehetőségek számát. Na, de mi alapján tegyük ezt?
Ügyfeleimnél tapasztalom, hogy sokan megrekednek egy olyan munkánál, amely nem illik a személyiségükhöz, az ideálishoz vagy az elvárásaikhoz. A korábbi tanulmányaikkal kapcsolatos egykori döntéseik még rányomják bélyegüket a jelenlegi helyzetükre. A családi nyomás és az elvárások szintén hatással lehetnek a tanulmányi és a munkaügyi döntéseikre, főleg a magas státuszban levő szülők – pl. orvosok, ügyvédek, mérnökök – gyermekeinek esetében.
Az egyik legnagyobb pszichológiai gát, amivel a pályamódosítást halogatók szembe kerülnek az a gondolat, hogy fel kell áldozniuk mindent, amiért oly sokat küzdöttek.
Többen nem bírják rászánni magukat arra, hogy valami újba kezdjenek, mert jobban ragaszkodnak ahhoz a személyiséghez, akivé váltak, mint amennyire szeretnének mássá válni. Különösen az életközepi válságban levők érzik úgy, hogy egy ilyen váltással rossz döntést hoznak.
Karrier-tanácsadóként ilyenkor azt kérdezem az ügyfelemtől, milyen meghatározó döntéseket hozott a tanulmányai során, amelyek meghatározták a karrierje irányát. Miért érzi magát bizonytalannak? És mi a három legnagyobb félelme a karrierváltás során?
Ha erre megvannak a válaszok, akkor már tudok neki segíteni abban, mik azok a gyakorlati kihívások, amivel szembe kell néznie, és meg kell oldania. Természetesen a támogatásommal.
Olyan sok érdekes dolog van a világban. Miért csak eggyel foglalkoznunk egész életünkben? Legalább egyszer váltsunk munkát, hiszen a motiváció és az ambícióink az életünk során sokat változnak, és nem tudjuk kiszámítani, mi iránt fogunk érdeklődni a jövőben.
És itt van az az öt különböző szempont, amiben megtalálhatjuk munkánk értelmét: pénzkereset, társadalmi státusz elérése, világmegváltás, szenvedélyünk követése és tehetségünk kamatoztatása.