Miért épp a középkorúakkal vagy annál idősebbekkel foglalkozol? Nekik nem húzták már le a rolót? – kérdezte tőlem nemrégiben egy úságíró, mikor megtudta, hogy ma már nem a helyes életrajzokra tanítom az ügyfeleimet, hanem a 45+ felettiekkel foglalkozom. Furcsálltam a kérdését, mert már ő is elmúlt 40 éves.
Egyáltalán kit nevezünk középkorúnak? 40 felett már nem mondhatjuk senkiről, hogy fiatal. Ráadásul az életközepi válság 45-55 év között történik meg mindenkivel, amikor többek között arra is választ kell(ene) adni magának, hogy jó helyen van-e, azzal foglalkozik-e, amit szeret, vagy ami számára fontos, és a következő 20-25 évben hova akar bemenni dolgozni minden reggel?
Ráadásul a nyugdíjkorhatárt nagyon meg fogják emelni egész Európában, tehát a mai 20-30 évesek elkészülhetnek arra, hogy 70-75 éves korukban mennek majd nyugdíjba.
Tehát tetszik, nem tetszik, a felnőtt életünkből (ami mondjuk kezdődjék 20 éves korunkban) kb. 45-50 évet a munkaerő-piacon kell töltenünk. Majd utána lehet lehúzni a rolót.
Hogy miért foglalkozom elsősorban velük? Mert én is ehhez a korosztályhoz tartozom, így hiteles vagyok számukra. Az életközepin már átestem, így rendelkezem tapasztalatokkal ebből a válságból, amiket megoldottam.
Nem jól gondolkodik, aki azt hiszi, aki eddig nem találta meg vagy ki magát, az már sosem fogja.
Miért? Mert az egészséges felnőtt folyamatosan változik. Újabb és újabb élethelyzetekbe kerül, tapasztalatokat szerez, sok fájdalmon és örömön megy át. Embereket veszít el, és új kapcsolatokat épít, munkahelyeket változtat. Az anyagi helyzete, a lakóhelye is változhat az évtizedek alatt. Ez mind kihat rá, és ettől változik/változhat a világképe, az önismerete, az értékrendje. Arról nem is beszélve, hogy újabb és újabb lehetőségek, új szakmák jelentkeznek, amikre idáig nem is gondolt.
50 felett már kirepülnek a gyerekek a családi fészekből, tehát nem igényelnek napi szintű foglalkozást, és sokan ilyentájt indulnak el a lelki fejlődés útján is. Egyszer olvastam egy amerikai szerzőtől egy mondatot, ami valahogy így hangzott: “Ha az elmúlt négy évben nem változott meg a véleményed valamilyen fontos dologban, vagy nem jutottál új álláspontra, ellenőrizd, ver-e a szíved. Lehet, hogy már halott vagy.”
De mire is akarnak váltani az emberek? Mi a legnagyobb ugrás?
Rengeteg esettel találkoztam az ügyfeleim között, de ami jelenség értékű, azt a 40+-os, diplomás, városi, esetleg vezetői pozícióban lévő embereknél tapasztalom. Főleg azoknál, akik egy multinál dolgoztak, és teljesen elegük lett, esetleg kiégtek. Már akár 30-as éveik vége felé is megugorják azt, hogy otthagyják az eredeti végzettségüknek megfelelő munkát, és szakmát tanulnak. Ismerek asztalost, péket, cukrászt, légkondi szerelőt közülük. Egy bírónő két évtized után otthagyta a közalkalmazotti állását és ruhaboltot nyitott. Egy marketingvezető pszichológus lett. Mindegyikük imádja az új szakmáját.
Azért ezekhez a változásokhoz elég komoly elszántság és új ismeretek szerzése, tehát tanulás, fejlesztés kell. Meg tudja ezt lépni egy 50-es? Vagy csak nyavalyog?
Van egy mondás, Életed egy tizedében történnek veled a dolgok, a többiben pedig rajtad múlnak. Aki csak nyavalyogni tud, az nem jön hozzám, az bennragad a régi helyzetében. Akinek már nagyon fáj a jelenlegi helyzet, és kellően motivált, és elszánt, az viszont némi tájékozódás után mer lépni. Ne feledjük, egy 50 éves előtt még 15-20 olyan év áll, amikor dolgozni fog!
Ha valaki tanácsot kér, akkor már eleve gyenge – vallják sokan. Az erősek pedig megoldják maguk is.
Ez pont fordítva van. A gyengék nem kérnek tanácsot, mert nem mernek, vagy nem hiszik el, hogy mindenen lehet változtatni. Ezért leginkább a kifogásaikba menekülnek, és minden marad a régiben. Az erősek közül sokan vannak, akik mernek ugrani, sokszor az ismeretlenbe is. Tudom, mert ilyet már én is csináltam többször az életem folyamán.
Az okosok viszont informálódni szeretnének, mielőtt mindent feltennének egy lapra. Ekkor keresnek meg engem, aki a pályamódosításokra specializálta magát, nem egyszer, ha már átlépték a 40-et.
Hogy mekkora a munkaerőpiaci részesedése annak a korosztálynak, akikkel foglalkozom?
Erre nincsenek adataim. Ami tudható, hogy az ország lakosságából a 40 és 75 év közöttiek nagyságrendekkel többen vannak, mint a fiatalok.
Természetesen sokan közülük, — mivel ők még korán, a nők akár 55 éves korukban is, majd 62-64 évesen is elmentek már nyugdíjba — így kiesnek a munkaerőpiacról. De a jelenlétük és a számosságuk meghatározó hazánkban. Az 50+ korúak esetében, főleg a vidéken élőknél az a sajátságos, hogy nem beszélnek nyelveket, a számítógépes ismereteik hiányosak, egészségi állapotuk sajnos rossz. Ilyen alapra nehéz új házat építeni, és nem is tudok.
De azok a fiatalos középkorúak és idősek, akik együtt haladtak a korral, bizony nem egy esetben a fiatalokat megszégyenítő kompetenciákkal, lelkierővel, tudással, tapasztalattal és munkabírással rendelkeznek.
A mai ötvenes a régi negyvenes! És ez már nem egy mondás, hanem a valóság.